-Stephanie a virágok a másik oldalra mennek !- Ordítottam az egyik lány után, aki éppen elfelejtette, hogy hol is van és kinek dolgozik, majd vissza emeltem a telefont a fülemhez.-Anya, nem kell aggódnod. Minden a legnagyobb rendben lesz, mire ideértek.
- Még sosem csalódtam benned, és ez remélem most se lesz másképp, Taylor. - Én csak a szemem forgattam, mert édesanyám még életemben nem mondod egyszer sem egy köszönömöt, egyetlen olyan rendezvényért, amit neki kellett volna megcsinálnia, de végül én voltam aki megszervezett mindent. Ennek ellenére ugyanúgy ő aratta érte le a babérokat. Mint ma is.
Az éves McBride bemutató előtti vacsorára készültem, ahova rengeteg híres ember volt hivatalos. Legfőképp tervezők, színészek , írók, festők. Mindenki aki manapság számított a divat világban vagy akár a világban, az erre a vacsorára meghívást kapott. Emiatt kisit sok volt bennem a feszültség , nehogy elrontsak valamit az utolsó pillanatban.
-Rendben anya, de mennem kell, mert még hátra van pár apróság. Majd a bálon találkozunk. Szia. -mondtam és meg sem várva a válaszát letettem a telefont, és a konyha felé indultam, ahol már sürögtek-forogtak az emberek és késztették a finomabbnál finomabb ételeket.
-Miguel, hogy állnak a rákok?
-Miss McBride, a rákok már majdnem mind kész vannak, a torta pedig pont olyan lett ahogyan kérte, már be is raktuk a hűtőbe. - jött oda mellém és egy villával a számba adott egy falatot.
A vanillia krém szétolvadt a számba, a piskóta pedig olyan puha volt, mintha a felhőket vettem volna a számba.
-Miguel, te vagy a legjobb!-mondtam és megveregettem a vállát, majd szaladtam is kifele a konyhából, a következő helyszínre, ahol éppen az asztalokra rakták ki a neveket. Oda mentem Amadához és megnéztem sz ülés rendet, hogy sikerült összeállítania.
-Mr és Mrs Grey-t ültessük el Brad-től és Angelinától, mert múltkor is Mrs. Grey kicsit sokat beszélt és panaszkodtak miatta Brad-ék, és mi nem akarjuk, hogy jövőre ne jöjjenek igaz Amanda?
-Igen Taylor. -mondta és már szólt is fülesen a többi alkalmazottnak , hogy javítsák ki a névtáblákat az asztalon.
Miután úgy láttam, hogy a többieknek megy a munka nélkülem is, leültem a szomszéd szobába, amelyet csak nekem tartottunk fel, hogy áttudjak öltözni és lepihenni, és ami majd később a ruhatárként fog szolgálni a többi vendégnek néhány óra múlva.
Leültem az egyik székre és becsuktam a szemem, hogy egy kicsit kikapcsoljak. Ezek a rendezvények, rengeteg energiámat leszívják, főleg a sok rohangálás miatt, de szerencsére már sok év tapasztalatom van ebben a dologban. Először még estélyiben és magassarkúban irányítottam az embereket, de hamar megfájdult a lábam is és a ruhám mocskos lett. Ma már tornacipőben, szakadt farmerben, egy bő pólóban és felkontyolt hajjal csinálom végig ezeket a vacsora előtti simításokat. Így ültem most is a székben és fújtam ki a levegőt. Elővettem a zsebemből a telefonomat és felmentem és írtam egy SMS-t a legjobb barátnőmnek Daisy-nek, aki most a Bahamákon nyaralt, de már úton van hazafelé, hogy a vacsorára ide érjen.
Igazából nekem semmi kedvem nem volt ma itt lenni, de formaságból muszáj volt. Smúzolni kell majd mindenkivel és talán mielőtt kihozzák a levest már lefogok tudni lépni. Szeretem megszervezni az ilyen dolgokat, de a részvétel már más. Ha részt veszel egy ilyen rendezvényen, előkel venned a legjobb modorod és mindenkinek szó szerint nyalni kell a seggét, hogy továbbra is a család barátja maradjon, még akkor is ha csak ezen az egy eseményen találkozol vele. Persze, mindig ugyanazokat a kérdéseket kapom. Milyen egyedül élni, miből élek, még mindig a szüleimtől kérek kölcsön, van barátom, mit dolgozok és még egyéb ilyen felettébb érdekes kérdések. Persze egy idő után már bele lehet rázkódni és belehet tanulni a válaszokat ezekre, de azért mégis inkább lennék valahol egy kávézóban.
-Taylor.-kopogtatott az ajtón be Amanda és bedugta a fejét. - Már csak néhány virágot kell helyre rakni, öltözhetsz.
-Köszi, 15 perc és kint vagyok.- mosolyogtam rá, ő bólintott és visszacsukta az ajtót.
Leraktam a telefonomat az asztalra és odamentem a ruha zsákomhoz, amiben édesanyám egyik legújabban tervezett báli ruhája volt. Kihúztam a cipzárt és megérintettem a ruha fekete anyagát. Kivettem a zsákból a ruhát, majd a székre raktam és elkezdtem készülődni az estélyre.
---
-Taylor!- Szaladt a tömegen keresztül felém a barátnőm. Elmosolyodtam, elnézést kértem Mr.Grey-től és én is elindultam felé. Egy hatalmas öleléssel üdvözölt a barátnőm, aki csoki barnára sült a kis szünidője alatt.
-Úristen Daisy! De jól nézel ki! -szorítottam magamhoz és mondtam ki a számon a mai nap az első igazán szívből jövő bókomat. Miután elengedtük egymást ő is végig nézett rajtam.
-Te se panaszkodhatsz drága. Ez a ruha... mintha rád szabták volna. Édesanyád tudja, hogy mi illik hozzád. - Tátotta a száját.
Ma már mindenki mondta, hogy mennyire jó a ruhám, de eddig senkitől sem vettem komolyan ezt a dolgot, mert azt hittem csak jobb helyek miatt beszélnek hozzám, de most hogy Daisy is megdicsért, kezdett a tudatomig eljutni, hogy lehet benne valami igazság. Épp megakartam szólalni, mikor megláttam, hogy mindenki az ajtó felé néz és egy ismerős kacajt hallottam meg. Egymásra néztünk Daisyvel és közelebb mentünk a hanghoz.
- Jaj Micheal annyira örülök, hogy eltudtál jönni! Olyan rég láttalak. -mondta anyám és arcon csókolta Mr.Kors-t, majd meglátott engem, amin egy aprót intettem felé, jelezve, hogy én is létezem. Anyám felemelte az egyik ujját és oda fordult egy másik emberhez és vele is báj csevejbe kezdett.
-Sejthettem volna. -nevettem el magam és egy pincér lány tálcájáról levettem egy pohár pezsgőt és egy levegővel megittam, majd az üres poharat visszaraktam. Barátnőm nagy szemekkel nézett rám, bár akárhányszor egy helyen vagyok a szüleimmel mindig valahogy kényszert érzek, hogy alkoholt igyak.
- Figyelj, tudod hogy nem szeretnélek most magadra hagyni de Brad és Angelina most épp szabad. Majd még látlak! -szorította meg a vállam barátnőm de már el is suhant mellettem és máris szóba elegyedett a házaspárral. Én csak nevettem és egy másik tálcáról levettem még egy pohár pezsgőt.
Megálltam és végig néztem a termen. Minden gyönyörű fehérben és aranyban tündökölt. Az emberek nevetgéltek, de hallani lehetett, hogy nem szívből jövő volt. Mindenki csak álkapcsolatokat épített de igazából senki nem akart megismerni senkit. És ekkor megláttam édesanyámat, aki éppen Apám arcára adott csókot és nevetgélt a többi vendéggel. Olyan volt, int egy filmben a lassított jelenet, mikor a szereplő rájön, hogy az élete nem is olyan szép mint azt hitte. Én arra jöttem rá, hogy a szüleimnek nem is számítok igazából. Ők is olyanok, mint itt mindenki más. Álkapcsolatokból áll az életük és az igaziakkal nem is törődnek.
Körbenéztem a teremben és elindultam a kijárat felé. Útközben leraktam a poharam egy asztalra és a ruhatárból kivettem a táskámat, amiben csak a telefonom és némi aprópénz volt, majd végleg elhagytam a helyszínt. Nem nagyon tűnt fel senkinek , hogy kiléptem az ajtón , még a legjobb barátnőmnek is, de hát ilyen az elitek sorsa. A végén mindig egyedül maradunk.
-Miss. McBride, hívjak önnek taxit? -kérdezte meg az autós fiú , de én csak megráztam fejem.
-Köszi Dwayne de itt van nem messze a metró, majd megyek azzal. További jó szórakozást neked. -mondtam és hátat fordítva neki elindultam az utcán.
Ilyenkor a legjobb New Yorkban lenni. Az utcákon rengeteg fiatal akik buliba mennek, házaspárok egy romantikus vacsorára sietnek.A neon reklámok világítottak minden egyes ház szabad felületén vagy hirdették az ott lévő éttermet. Az utakat ellepik a sárga taxik , és az autók amikben éppen munkából hazasiető szülők ülnek , akik alig várják, hogy vacsorázhassanak. Mindig is imádtam elképzelni, milyen lehet a másik ember élete. Szerettem magam beleélni, lehetetlen szituációkba amelyek , ha velem történnének meg, sose merném megtenni.
Lementem a lépcsőn, majd vettem egy jegyet. atán folytattam az utamat lefelé a metróhoz.Annyira máshol járt az agyam, hogy egyik pillanatban még lefelé mentem a lépcsőn, a másikban pedig már lent voltam és vártam a metrót és hogy a két esemény között mit csináltam, nem emlékeztem mert az agyam teljesen máshol járt. Körül néztem, de senki nem nézett rám annyira furcsán, de azt a keveset már megszoktam, hiszen nem mindennap látni a metróban egy lányt báli ruhában. Mellettem egy fiatal srác a gitárján játszott és várta, hogy valaki dobjon neki valamennyit. Benyúltam a táskámba, és elővettem egy 10 dollárost, majd bedobtam neki. Ő amint meglátta, el kezdte játszani a Stay With Me-t én pedig elkacagtam magam a gesztuson. A fülem mögé igaztottam a hajam és éreztem, hogy kicsit elpirulok, de nem tartott sokáig ez a flört, mert jött a metró. Felszálltam, de még előtte integettem a gitáros srácnak aki rám kacsintott, majd játszott tovább. A metrón már kicsit többen furcsállták a megjelenésem , hiszen fekete hosszú ujjú szúk ruha volt rajtam, amelynek a derekánál volt egy kivágás és magassarkú cipő a lábamon. Inkább limuzinba való öltözet nem pedig metróhoz, szóval nem csodálkoztam azon , hogy engem bámulnak.
Leültem egy idős kínai bácsi mellé aki éppen mélyen aludt, és egy anyuka mellé aki az ölében lovagoltatta a kisfiát. Elővettem és írtam egy SMS-t Daisynek, hogy ne haragudjon amiért ott hagytam, de mivel nem válaszolt nekem gondoltam sokkal jobb dolga is van, mint válaszolni nekem. Felmentem a kedvenc hír portálomra és azon már ott is virított a mai est, amelyet én szerveztem mégis az állt a cikkben, hogy anyámnak mennyire jó érzéke van hozzá és hogy az utóbbi években rengeteget fejlődött a rendezvények színvonala. Hozzáteszem az összeset én szerveztem.
Annyira elszaladt az olvasással az idő, hogy mikor felemeltem a fejem a bemondó már a következő megállót mondta be. Gyorsabban kezdett verni a szívem, mert sosem voltam még a városnak ezen a részén. Gyorsan felálltam és az ajtóhoz mentem, hogy még véletlenül se menjek tovább. Figyeltem a hangokat melyek a metró kocsiból jöttek. Nevetés, gyerek sírás, zene. Próbáltam elterelni a figyelmem arról, hogy halvány gőzöm sincs hol fogok kikötni. Általában nem járok metróval, mert teljesen eltévedek, a taxit jobban kedvelem, de ma valamiért mégis metróval akartam haza jönni. Nem volt jó ötlet.
Amint megálltunk, az ajtó még ki sem nyílt teljesen én már leszálltam és siettem a mozgólépcsőhöz. Megnéztem, az utca címet de egyáltalán nem volt ismerős a neve. Kicsit jobban kétségbe estem, de aztán eszembe jutott, hogy foghatok majd egy taxit ha felértem. De ahhoz sem volt semmi kedvem. Szívem szerint bolyongtam volna az utcákon, amíg haza nem találok, de adtam magamnak annyi gondolkodásra való időt amíg felérek.
Fent végül a sétálás mellett döntöttem. Egy kis friss levegő sosem árthat. Néhány lépés után elkezdett fájni a lábam így levettem a cipőm és a kezemben hoztam tovább. Ezek az utcák is úgy néztek ki mint az Upper East Side-on de itt mintha, minden kicsivel életszerűbb lett volna. A falakon rengeteg grafiti, a neon fények nem világítottak mindenhol, és néhol volt szemét az utcán. Ez a része a városnak olyan igazinak tűnt. A velem szemben elhaladók arcán igazi mosolyt láttam, olyat amelyet az én családomban egyszer éltem át, és valamiért az ő mosolyog mosolyt csalt az én arcomra is. Bolyongtam az utcákon még egy kicsit, mikor megláttam egy apró boltocskát amelynek a kirakatában egy csodálatos festmény volt. Tele volt kék és sárga színekkel, és az ecset vonások olyan lágyak voltak. Egyből belopta magát a szívembe. Elővettem a telefonom és lefotóztam, ám mikor raktam volna el, valaki nekem jött.
-Oh Bocsi. -mondta és felvette nekem a telefont, majd gyorsan felém fordult. Láttam az arcán a zaklatotságot és hogy folyamatosan a hátam mögé nézegetett. Elég helyes srác volt és kicsit elkezdtem érte aggódni.
-Minden rendben ? -kérdeztem , mire ő beletúrt a hajába és idegesen már szinte a sírás határán felnevetett.
-Egyáltalán nem. Elég nagy szarban vagyok és nem tudok belőle ki mászni. -mondta én pedig láttam, hogy az ideg összeroppanás határán van. Életemben nem tettem még soha olyat, mint amire most készültem.
-Add rám a dzsekid és karolj át. -mondtam , ő pedig teljesen értetlen fejjel nézett rám. -Most szeretnél kimászni a szarból vagy sem? Rajtad áll. -mondtam, miközben a szemeit fürkésztem.
A srác elnevette magát, megfordult majd visszanézett rám, aztán megint a hátam mögé. Látszott rajta, hogy nagyon gondolkodik. Aztán levette a kabátját és a hátamra terítette és megfogta a derekam. Én pedig elindultam arra felé ahonnan ő jött. Kicsit meghátrált, de én mentem tovább és mivel a kabátja rajtam volt muszáj volt követnie.
-Mosolyogj, mintha nagyon szerelmes lennél belém és nevess fel párszor. -mondtam, mikor megláttam a távolból közeledő alakokat. Nem tudtam kivenni, hogy kik azok akik sietősen lépkedtek felénk, de látszott a mozgásukból, hogy a mellettem lévő srác valami nagyon rosszat csinált. Ő felnevetett, de mintha sírhatnékja lett volna.
-Felismernek az arcodról? -kérdeztem rá mosolyogva, ő pedig mosolyogva bólintott és felnevetett. Az előttünk lévő emberek alig néhány háztömbre voltak tőlünk, de az arcukat még nem tudtam kivenni szóval volt egy kis időm arra, hogy kieszeljek valamit. Felnéztem a srácra, aki 1 fejjel magasabb volt nálam és alaposan végig mértem. A szemei mogyoró barnák voltak és a borosta nyomai most kezdek látszódni az arcán, ami vonzóvá tette.
Előrenéztem és már láttam a vonásait a felém közeledőknek, de még semmi értelmes ötletem nem volt, így az első dolgot tettem ami az eszembe jutott. Megfogtam az arcát felém fordítottam lábujjhegyre állta és megcsókoltam.
